Kémcső és irodalom – Székely Ilona riportja a 168 órában
„Megfigyeltem, hogy a házastársak éjszaka gyilkolják meg egymást. Aznap reggel is borotválkozás közben szólalt meg a mobilom…”
Walter Becker professzort, a heidelbergi Gyógyszerészeti Technológia Tanszék köztiszteletben álló vezetőjét szíven szúrta harminc évvel fiatalabb felesége, a finom vonásokkal bíró Magdalena, aki maga is orvos volt, bár mielőtt férjhez ment, keményen drogozott és prostituáltként tartotta fenn magát. A véres zúzódások dulakodásra utalnak, Magdalena csuklóját különös hegek borítják. Az asszony önvédelemre hivatkozik, de Peter Brenner ügyvéden kívül senki nem hisz neki. És miközben az ügyvéd kideríti a gyilkosság hátterét és összerakja az eset mozaikjait, a saját élete darabokra hullik. Minél közelebb kerül az igazsághoz, annál mélyebb szakadékba zuhan.
Az idei könyvhét érdekessége volt Molnár T. Eszter Szabadesés című krimije, amelyet egy valódi bűnügy hívott életre.
„Német hírportálokon olvastam egy esetről, amely akkoriban elég nagy port kavart. A bűnügy vádlottja tényleg egy, a férjénél évtizedekkel fiatalabb feleség volt, aki drogos prostituáltból lett aneszteziológus, ami a legkeresettebb szakirány a német kórházakban, klinikákon. A prostituáltból lett doktornő és az őt felemelő, idősebb férj története önmagában is érdekes volt, de az elsőfokú ítélet látszólag alaptalan szigorúsága nem hagyott nyugodni. Ennek köszönhető, hogy a korábbi próbálkozásaimmal szemben ezt a regényt be tudtam fejezni. A gyilkosságon kívül a többi már a képzeletem műve.”
Molnár T. Esztert sokan a Stand-up! és a Most már igazán (Egy majdnem normális család 1–2.) című ifjúsági regények sikeres szerzőjeként ismerik, 2016-ban bekerült a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díj dobogós várományosai közé. A regények mellett négy éve versei és novellái is megjelennek különféle irodalmi folyóiratokban. A legutóbb publikált Szabadesésen még 2012 nyarán kezdett el dolgozni, és ahogy meséli, ezen a regényen tanult meg írni. Éjszaka rajzolta meg a szereplők karakterét, bonyolította a cselekményt, hogy aztán nappal fehér köpenyes posztdoktorként kémcsövek, sejtek, nagy műszerek társaságában immunológiai kutatásokat végezzen Freiburg egyik tudományos laboratóriumában. Mert eredeti foglalkozása szerint kutató biológus.
„A családunkban szinte mindenki orvos volt: édesanyám gyermekgyógyász, édesapám tüdőgyógyász, belgyógyász, az apai nagyapám és nagynéném is orvosként praktizált, így számomra sem volt alternatíva a humán diploma. Pedig a gimnáziumban nagyon nehezen döntöttem el, hogy mi is legyek valójában. Apám igazi reneszánsz személyiség volt, többféle művészeti ágban kipróbálta magát, és bár meghalt, amikor én még csak kilencéves voltam, példája erősen hatott rám. Gyerekként mindig voltak állataim, szerettem természetbúvárkodni, emellett kórusba jártam, gitároztam, és nagyon érdekelt a rajz, a művészettörténet és az irodalom is. Az éppen tanult költő stílusában verseket írtam, és csak a barátomnak, Harcos Bálintnak mutattam meg őket. Amikor az egyetemen elvégeztem a biológus szakot, még akkor is azon gondolkodtam, hogy felvételizek a színművészetire. Aztán be kellett látnom, hogy huszonhárom évesen, kisgyerekes anyaként már nem nagyon lesz belőlem sem színész, sem énekes. Így egy időre elköteleztem magam a tudomány és a kutatómunka mellett.”